TRANDžAMENT és MAJUR
A régi katolikus temető a Dunavska divizije utcában, a Tranžament elnevezésű városrészben található. Pétervárad polgárai ezt a régi temetőt Stari Majuri temetőnek hívják. A 18. század elején Stari Majurban, a templom körül volt található a civilek temetője is. 1748-tól kezdtek temetkezéseket végezni a Trandžamenton, a katonai temetőtől lejjebb eső részen. Ebben a temetőben ma is végeznek temetkezéseket.
A katolikusokon kívül más felekezetekhez tartozó elhunytakat is temetnek itt. Ebben a temetőben nyugszik Balaž Janika 1923-1988 zeneművész, Zebetić Josip (1838-1907), az osztrák hadsereg 70. gyalogezredének őrnagya és Hanel Josip (1838-1883), Pétervárad első polgármestere is.
A katolikus temető szintén a Tranžamenten, a Dunavska divizije utcában található. Egyesek Új Stari majuri temetőnek hívják. A 19. század legelején hozták létre, mivel a régi temető kicsinek bizonyult már. Ebben a temetőben ma is temetnek. Itt található azoknak a Vukováron, 1941. október 19-én kivégzett partizánoknak a sírja is. A katonai temető a Dunavska divizije utcában, azaz szintén a Tranžamenten található. A 18. század első felében jött létre. Korábban a Belgrádi kapu kijáratánál helyezkedett el, az úttól jobbra, az erődhöz vezető út előtt. A régebbi temetőt a 17. század végén hozták létre, de nem maradtak már róla semmilyen látható nyomok.